Mások intő példája

Nem is annyira régen vettem át egy nagyvállalat vezetésének feladatait. Azt gondolja az ember, hogy huszonöt év szakmai tapasztalat és jártasság után már nem igazán lehet az ember számára újat mondani vagy tanítani, de én ezt most teljesen megcáfolom. Huszonöt éve léptem ki a munkaerő piacra. Szinte hat év után már vezető pozícióban találtam magam és ez egyre csak felfelé ívelt. Egyre több és több ember munkájának igazgatásáért és beszámoltatásáért lettem felelős. Az utolsó öt évben már a vezérigazgató helyettesi pozíció volt az enyém, ami szinte néha több is, mint a vezérigazgatói szék, ezt titkon mindenki tudja, csak nem mondja ki.

Egy részről tehát valóban igaz, hogy újat ilyen téren nem tudott adni az élet, sőt, kicsit kevesebb teher nyomta a vállamat, mert itt már valóban a döntésekért voltam felelős, és jóval csökkent a valódi, két kézzel készítendő feladatok száma. Számtalan tárgyalás és találkozó, stratégiai és operatív tervezési feladatok és gondolkodásra szánt munkaórák kezdték jellemezni az életemet. Ezt egyrészt nagyon szerettem, másrészt pedig éreztem a súlyát is. Minden pici és nagy hiba vagy mulasztás már az én vállamat nyomta közvetlenül.

Hamar ki is bukott egy rejtett ketyegő bomba a vállalat életében. Termelő vállalatként volt négy termelő részlegünk és két nagyobb, valamint egy kisebb raktárunk. Tűzvédelmi feladatainkat maximális szinten elláttuk, de azt mondhatom, hogy ez arra volt jó, hogy a jogszabályi kötelezettségeknek eleget tettünk. Hamar szemmel láthatóvá vált azonban, hogy ide többre van szükség. Az egyik legnagyobb versenytársunk ugyanis ebbe a hibába esett, és bár minden jogszabálynak megfelelően működött náluk is a tűzvédelem területén, egy raktártűzben akkora kár érte a vállalatot, hogy már nem tudta tovább folytatni a működését. Mondhatnánk, hogy ez számunkra jó hír, mert a legnagyobb versenytárs eltűnt a piacról, de ez koránt sem volt így. Hatalmas megrázkódtatásként éltük meg, és másnap már kerestük azt a professzionális céget, aki maximális szakmaisággal segít összerakni számunkra egy jól működő és valódi védelmet nyújtó rendszert.

Két hét alatt lánybúcsú…

Mindenkinek az életében eljön az a pillanat, amikor letérdel elé álmai lovagja és egy gyönyörű gyűrű kíséretében megkérik a kezét. Onnantól aztán már teljesen más dimenzióban mozog tovább az élete. A mindennapokba beleivódik az esküvő szervezése. A dekorációi, a ruha, a koszorús lány ruhák, a köszönő ajándékok szülőknek, nagyszülőknek, a tanú felkérő ajándékok, az apró ajándékok a násznép számára és minden egyéb, esküvővel kapcsolatos teendő. Gondolom én, legalábbis, mert eddig minden barátnőmnél ezt láttam. Nekem ugyanis még nem volt szerencsém megtalálni az én saját lovagomat. De ami késik, az úton van felénk, tehát aggodalomra semmi ok, hiszen addig legalább van időm mindent elrendezni amit párkapcsolatban nehezebb, mondjuk például tökéletes lánybúcsút szervezni minden egyes barátnőm számára, akinek már gyűrűt húztak az ujjára.

Hát igen, az ember néha elgondolkodik ezen, történetesen, hogy miért is van az, hogy bármennyire is utálunk valamit, az mindig szembe jön velünk. Lehet éppen azért, mert annyira utáljuk, de szerintem abban a véleményben is van némi igazság, hogy ha valamit jól csinálunk, nyilván sokan megbíznak minket vele. Hát valahol a kettő között lehet nálam az igazság. Egy biztos, nagyon-nagyon sok lánybúcsút szerveztem az elmúlt három évben a barátnőim számára. Nem tartom egy hálás feladatnak, hiszen sok barátnő nem a menyasszony, hanem a saját lánybúcsúját kívánja megvalósítani, és így sokszor konfliktushelyzetek árán sikerül csak kialakítani azt a tökéletes bulit, ami valóban a menyasszony egyik legszebb napja lesz, amit még hajadon fővel eltölt. Tehát nem tartom hálás feladatnak az egész szervezést. Bonyolult, nehéz, sok időt és energiát felőrlő dolog. Mégis, mikor látja valaki a barátnője arcán a felhőtlen mosolyt és az egész estés jókedvet, valahogy minden nehézség tova száll és már csak a szép pillanatok maradnak meg.

Van annak egy előnye, hogy sokszor kérnek fel valakit a szervezésre. A második után már teljesen tökéletesen tisztában van néhány alap szolgáltatóval, aki tökéletesen segítségére tud lenni egy-egy szervezésben. Ilyenekkel természetesen már én is rendelkezem. Például fényképes ajándékok gyártására, egyedi pólók készítésére, vicces meghívók rendelésére, egyedi öltözékekre, feladatokra és még számos hasznos dologra rendelkezek jól bejáratott, tökéletes szolgáltatóval. Ez az utóbbi szervezésnél megmentette az életemet, hiszen át kellett tenni az időpontot s két hét leforgása alatt meg kellett szervezni mindent. De ezekkel a jól bejáratott szolgáltatókkal minden időben sikerült.

Egyedi pulóver a csapat számára, tökéletes megoldással

A gyermekem mindig is örökmozgónak számított. Szinte egy percig nem maradt nyugodtan sosem. Imádott futkorászni, sétálni. Számára teljesen mindegy mit csinálunk, csak ne a négy fal között és egy ültő helyében kelljen megtennie.

Egészen pici, öt éves korában elvittük az ovival egy korcsolya órára, ahol kezdetben azt láttuk rajta, hogy elkeseredett, már-már feszült volt, mert nem igazán működött elsőre a száguldozás élménye. Később azonban rájöttünk, hogy ez végtelen módon motiválja őt. El kellett tehát vinnünk a következő és a következő edzésre is. Így is tettünk. Kis idő múltán azonban már azon kaptuk magunkat, hogy egy gyorskorcsolya csapat edzésének látogatásán vagyunk, ahol már kis idő múlva korcsolya is került a gyerekünkre. Kezdetben persze az embert büszkeség tölti el, később azonban a félelem és rettegés váltja fel az érzést, mert hát azért csak negyven – ötven kilométer per órás sebességgel száguldoznak a gyerekeink a jégen.

Hatalmas élmény azonban ez már nekünk, szülőknek is. Nem csak hogy egészen kicsiként sikeresnek és céltudatosnak látjuk a gyerekeinket, hanem csapatan dolgozni és gondolkodni, mindeközben egyéni és csoportos sikereket elérni. Mindemellett mi szülők is egy kis közösség részévé váltunk, ahova szeretettel járunk, barátságok kötődtek.

Mindezek miatt döntöttünk úgy, hogy karácsonyra csináltatunk a csapat számára a logóval ellátott egyedi pulóvert. Hosszas tanakodás után a hímzés tűnt a legmegfelelőbb díszítési módnak. Meg is rendeltük tehát, és hatalmas meglepetésünkre, még a 72 darabos pulóver mennyiség sem jelentett akadályt a szolgáltató számára sem mennyiségben, sem pedig időbeli teljesítésben. Így lett tehát a mi kis csapatunknak egyedi hímzett gyönyörűszép pulóvere, amit azóta is minden versenyen megcsodálnak, és nem győzik a csapatok kérdezgetni, hogy hol készíttettük. Biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó ilyen ruhadarabom ez a gardróbomban. Nekem már van is ötletem mi lehetne a következő olyan egyedi hímzett ruhadarab, amin mindenkinek megakad a szeme, és tökéletesen mutatja, hogy itt nem csak a gyerekek, bizony a szülők is csapattagok, és legalább akkora lelkesedéssel és összetartással jelenünk meg egy-egy versenyen vagy edzésen mint a fiatalok, ezzel is erősítve őket.

Nagyobb nehézség, mint az ember gondolná

Párom nagy álma gyerek kora óta, hogy egy kisebb étteremben szakácsként dolgozhasson. Nemrégiben bele is kezdett ennek megvalósításába. Elment egy nem olcsó, jó nevű iskolába, megszerezte a szükséges papírokat és bizonyítványokat, és már csak a záróvizsga volt számára hátra ahhoz, hogy életének nagy álmát elkezdhesse megvalósítani, és szakácsként el tudjon kezdeni dolgozni.

Én szerettem volna ennek apropójából valami igazán különleges dologgal meglepni. Tudom jól hogy nagy dolog ez egy ember életében. Nem mindenki mondhatja el sajnos, hogy elég erő, bátorság és kitartás volt benne ahhoz, hogy gyerekként dédelgetett álmát sikerre vigye. Nehézségek, és hosszú hosszú évek előkészítő munkálatai kellettek ahhoz, hogy ezt véghez tudja vinni és rettenetesen büszke vagyok emiatt rá. Szerettem volna valami olyannal meglepni, ami mindezt tükrözi, és hordhatja is a konyhában.

Elkezdtem munkaruha boltokban keresgélni. Szerettem volna számára vásárolni egy különleges, akár egyedi séfkabátot. Nem tudtam még én sem pontosan mitől tudom egyedivé varázsolni, de bíztam benne, majd segítenek az ötletelésben. Csalódottan tapasztaltam, hogy mindamellett, hogy tömegcikknek számító kabátokat találtam minden boltban, nem igazán volt szándékukban sem az eladóknak segítségemre lenni abban, hogyan tudnám ezt tényleg egyedivé és különlegessé varázsolni párom számára. Már teljes elkeseredésemben az interneten kezdtem egyedi séfkabátok képeit nézegetni, azt gondoltam, akkor varratni fogok valamit számára.

Ekkor találtam rá arra az oldalra, ahol nem pusztán különleges munkaruha termékeket találtam, de felvettem az ott dolgozókkal a kapcsolatot, és hirtelen minden kétségem el is szállt. Tudtam, hogy ezen a helyen segíteni fognak nekem, és így is lett.

Kiválasztottam a séfkabátot, és megrendeltem egy egyedi szöveget rá, nem csak névvel, hanem egy nagyon pici, ám szépen olvasható, egysoros idézettel, mely a kapcsoltunk elejétől velünk van és mondogatjuk egymásnak. Kibontva az ajándékot könnyek szöktek a szemébe, amelyért igazán hálás vagyok a kis csapatnak és biztos, hogy nem utoljára rendeltem tőlük terméket.

Egyedi termékekről egyedi képeket

Három éve úgy döntöttem bele kezdek abba, ami mindig is érdekelt, ami kikapcsol, és egyben gyönyörű csodákat is teremt, egyedi ékszereket fogok készíteni mellékmunkában, az akkori munkahelyem mellet. Természetesen nagy vágyam volt, hogy a fő munkám egyszer végleg letegyem, és csak a hobbymból élhessek, de azt is felismertem, hogy ehhez bizony egyrészt idő, másrészt kitartás kell, nem beszélve a tartalék képzéséről, ami azt gondolom egy felelős gondolkodás mellett elengedhetetlen.

Másfél év alatt sikerült olyan formára fejlesztenem ezt a kis mellékvágányt, hogy már jó pár jól sikerült, egyedi megrendelésre készített ékszer állt a palettán, nem kevés ajánlással, és úgy döntöttem, hogy első komolyabb fejlesztés és beruházásképp csináltatok egy weboldalt.

Nem voltam felkészülve a munka komolyságára, de hála a jó égnek sikerült egy tökéletes kivitelezőt találnom, aki minden mozzanatban a segítségemre volt, és a közös munka során nem csak egy tökéletes weboldalt kaptam, hanem bizony stratégiai kérdésekben is segítségemre volt. Ő hívta fel a figyelmem, hogy ahhoz, hogy igazán látványos, és jól működő weboldalam lehessen, szükségem lesz egyedi, tökéletesen kivitelezett képekre. Azt a tanácsot adta, hogy ne sajnáljam a jó képekre a forrást, mert meghatározó az élvezhetőség szempontjából. Belegondolva, engem is mindig megfog, ha valami igazán minőségi, gyönyörű terméket látok a neten, és ez nem megy másképp, mint a tökéletes termékfotózás segítségével.

Fel is kerestem tehát az egyik legjobb hírű hazai fotós csapatot, akik mindamellett, hogy tökéletes produktumot nyújtottak a közös munka végén, rendkívül szimpatikusak és segítőkészek voltak. Öröm volt számomra együtt dolgozni velük. Az idő repült, a termékek egyre fogytak, a képek tökéletesek lettek, a weboldal elkészült, és segítségével ma már csak annak élhetek amit igazán szeretek, az egyedi ékszerek tökéletes elkészítésének. Felbecsülhetetlen segítséget nyújtott ez a két eszköz számomra. Egy biztos, otthon összetákolt termékfotókkal nem jutottam volna ilyen sikerre. Megéri egyedi fotókat készíttetni az egyedi termékekről.

Kogwheel, a stressz ellenszere

Minden nap ki lehet billenteni az embert a nyugodt és békés hangulatából. Elég egy elénk bevágó autó és már a dudát nyomva, képesek vagyunk olyat mondani, amit egyébként nem szívesen. A fáradtságtól, a túlhajszoltságtól az ember akarva akaratlanul ingerültebb lehet, amit mindenki másképp vezet le. Van, aki sporttal vezeti le a feszültséget, van, aki másokon vezeti le, és sajnos van, aki épp magában őrlődik.

Ez utóbbi talán az egyik legveszélyesebb, hiszen ilyenkor mások számára sem könnyen észrevehető, hogy baj van. Egy idő után pedig jelentkeznek testi panaszok is, mint a gyomorgörcs, a fekély, étvágytalanság és ezzel egy időben a hirtelen fogyás, aminek szintén számos következménye lehet. A stressz, mind a magánéletben, mind pedig a munkahelyen előfordulhat, hiszen sokszor van olyan, hogy túl nagyot vállalunk, vagy több felelősség kerül ránk hirtelen, és mindezekkel meg kell tudnunk birkózni. Szerencsére, már nem csak a magánéletben, hanem a munkahelyen is kérhetünk segítséget, méghozzá a Kogwheel csapatától, ami olyan klinikai szakpszichológusokból áll, akik kifejezetten a stresszkezelésre és ennek megelőzésére vannak szakosodva, így segítségükkel hosszú távú eredményeket érhetünk el.

Olyan tréninget tartanak, ami által hétköznapi technikákon keresztül segítenek elsajátítani az egészségesebb és stresszmentes életet, ezzel fokozva a munkakedvet és a munkaképességet is. Egyénre szabott módszereket alkalmaznak, és kitérnek többek közt az helyes időgazdálkodásra, valamint a kölcsönösen támogató kapcsolatok létrehozására is. Moduljaik között választhatunk a kiégés-prevenció, és a relaxáció technikái közül, valamint a dohányzásról való leszoktatásban is tudnak segíteni. Ne hagyjuk, hogy a stressz befolyásolja életünket, kérjünk segítséget, hogy továbbra is nagyszerű sikereket érhessünk el az élet minden területén.

Jó zenéhez jó fülhallgató

Egy jó zene csodákra képes. Ha rossz a hangulatunk, egy lágy kellemes dallam könnyen át tud minket billenteni ezen az állapoton. Akkor is működik, ha csak a hétköznapi monotonitást akarjuk kicsit levezetni, kikapcsolni az agyunkat. Sokan főzés közben, vezetés közben, tanulás vagy munka közben, sőt a legtöbben edzés közben is hallgatják kedvenc együtteseik számait. „Ahány ház, annyi szokás” tartja a mondás. Igaz ez a zene terén is, hiszen különböző zenei ízléssel rendelkezünk, mindenki más-más stílusú zenét szeret.

De, hogyan is hallgatjuk mindezeket. A legtöbben fülhallgatón, keresztül és nem azért, mert az irigység bármely jele is lenne bennünk, hogy ne osszuk meg másokkal, hanem illendőségből vagy akár csak azért, mert szeretnénk csak a zenére összpontosítani. Ugyanez igaz a konditermekre is. Egyre divatosabb, hogy sokan ezzel járnak le edzeni, hiába szól hangfalakból ott a zene. Ez megint csak azért van, mert ha mindenki belső világának különbözőségét nézzük, mindenkit különböző dallamok, ritmusok motiválnak. Például, valakinek egy jó rock alkalmas lehet a felspannolásra és a súlyokkal való birkózásra. Azonban a futáshoz, vagy spinning-hez már talán más műfajt választanánk. De, hogy az élmény teljes legyen, nem mindegy, milyen eszközön is hallgatjuk mindezt. Rengeteg fülhallgató közül választhatunk a piacon.

Árkategóriában határ a csillagos ég, de van köztes megoldás is arra, hogy ne túl drága, mégis minőségi terméket tudjunk vásárolni. Ha épp ezt a megoldást keresed te is, akkor az Atomking oldalát pont neked találták ki, hiszen jó ár-érték arányban kaphatsz, minőségi terméket. Rendeld meg az oldalról egyszerűen a választottad és hagyd, hogy a zene tökéletes hangzása kényeztessen. Könnyebb lesz vele elbújni a tömeg és a zaj elől, és nagyszerű társad lesz az edzéseid során is.

Készülsz a nagy napra és nincs még meg a fotósod?

Mindenek előtt engedd meg, hogy gratuláljunk. Életetek egyik legnagyobb kalandja vár most rátok. Hiszen az esküvő méltán az egyik legszebb nap az ember életében, de egyben igen nagy felelősség is megszervezni, hogym inden gördülékenyen menjen. Meg kell találni a kellő szolgáltatókat, akik a nagy napon mellettetek lesznek. Például az esküvői fotós kérdése sokak számára fejtörést okoz.

Készülsz a nagy napra és nincs még meg a fotósod?

A fotós mellett még szükséged lesz persze vőfélyre, vagy ha modernebb napot tervezel, akkor veremónia mesterre. Szükséges a megfelelő zene, és sok sok apróság, melyek kellenek ahhoz, hogy gondtalan élvezzétek a napot és vendégeitek is jól érezzék magukat. Viszont hiába a szép dekor, hiába a finom vacsora, a legszebb ruhák és a látványos buli fények, ha nem készülnek el a megfelelő fotók, melyek segítenek majd visszaemlékezni évekkel később, hogy milyen is volt az esküvőtök.

Ezért ha már megvan a dátum és meg van az is, hogy hol lesz az esküvő célszerű mielőbb lefoglalni a megfelelő fotóst, aki szimpatikus számotokra, mind emberileg, mind a képek alapján. Ne hezitáljatok sokat, mert manapság a sok esküvő miatt a legjobb fotósokat hamar le szokták foglalni és előfordulhat, hogy pár nap alatt a Ti dátumotokat is elviszi egy másik pár! Jó készülődést kívánunk Nektek.

Lássunk is, ne csak nézzünk, avagy tartsuk szem előtt a szabályokat

Sokan nem gondolnak arra, milyen veszélyek leselkedhetnek ránk a munkahelyünkön. Kardinális igény, hogy ha bemegyünk az állásunkba, akkor biztonságosan végezhessük el az adott feladatunkat. A munkavédelem feladata az, hogy a vezetőség képes legyen megteremteni a veszélytelen munkakörülményeket, azaz hogy az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeket biztosítson a dolgozóinak, ez a munkáltató feladata, a kockázatértékelés és ellenőrzés során ezekre a tényezőkre szükséges kiemelt figyelmet fordítania.

Nem csak azért, mert ha nem körültekintően, felelősen kezeli ezt a kérdést, akkor személyi sérülés, baleset, legrosszabb esetben haláleset is bekövetkezhet, hanem vaskos büntetésre is számíthat. Kiemelkedő jelentősége van annak, hogy rendszeres oktatásban részesítse a dolgozókat, illetve álljanak rendelkezése a munkakör függvényében szükséges védőfelszerelések, és ki legyenek képezve az emberek arra, hogy azokat szakszerűen, megfelelően is tudják használni. Szerencsére számos, a témával kapcsolatos, hasznos tanácsot kaphatunk a www.activesafety.hu oldalon, ahol szakszerű, érthető formában magyarázzák el, hogy mi a kötelessége a munkáltatónak, illetve ezzel párhuzamosan a munkavállalónak.

Legyen szó kockázatkezelésről, építkezések munkavédelméről, vagy akár munkavédelmi oktatásról, gépek üzembe helyezéséről, vagy a kisvállalkozások munkavédelméről, professzionális, szakavatott tanácsokkal látnak el bennünket, hogy mindenre felkészüljünk, akár munkavállalói, akár vezetői szempontból. Megfelelő képesítéssel, és több éves tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy bizalommal fordulhassunk hozzájuk.

Munka, zene, szórakozás. Tovább is van, mondjam még?

Az Apple az iphone-on kívül még számos más elektronikai eszközzel kápráztat el bennünket. De vegyük is gyorsan szemügyre ezeket a csodakütyüket. Elsőként nézzük a macBookot. Végletekig
letisztult, egyszerű, ámde sikkes forma, kényelmes billentyűzet, belül pedig bikaerős processzor, ami talán gyorsabbá teszi a munkát az asztali gépeknél is. A kifinomult kijelzőnek köszönhetően brutálisan szép kontrasztos, tűéles képet kapunk, élénk színekkel.

Következzen az iPad. Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatjuk, képes kiváltani egy laptopot is. Kicsi, ámde bivalyerős belül, egyszerű és sikkes kívülről. A rengeteg gyári alkalmazásnak köszönhetően, amit évről évre fejlesztenek, frissítenek, gyerekjáték a munka.

Aki zeneőrült, sehova nem képes menni anélkül, hogy ne szóljon a fülében valami, és nem elégszik meg a hétköznapi lejátszókkal, annak az iPod lesz a legmegfelelőbb választás. Ne feledjük az
akár 256 gigás tárhelyet, amire azt gondolom, talán az életünk alatt megszeretett összes zene ráfér, így bármikor, bármit meghallgathatunk. Ha meghallom az iWatch szót, nem tudom eldönteni, hogy egy luxuskiegészítő, vagy az okosóra, ami először eszembe jut.

Rendkívül okos kis szerkezettel van dolgunk, így nagyon nehéz a választás. Az Apple tévéről már nem is beszélve. Aki igazán gyönyörű, élethű képpel rendelkező televíziót szeretne magának, biztosan ilyet vásárol. De bármilyen eszközt magunknak az Apple kínálatából, nem kell félnünk, hogy hoppon maradunk, ugyanis számos Apple szerviz áll szolgálatunkra.