Az új kedvencem

A nőknek számtalan ellensége van az életben, és azt tudom mondani, hogy egyre több, minél előrébb haladnak a korban, ugyanis fiatalként bár azt hisszük, hogy nincs időnk semmire, de később észleljük, amikor már házasságot kötünk és gyermeket vállalunk, hogy bizony rosszul gondoltuk, mert az a kevés idő is, ami magunkra jutott, egyre csak kevesebb lesz, hiszen a gyerekek, a munka csak kevesebben fog hagyni a mindennapokban ezekre. Nekem viszont az a véleményem, hogy az ember nem teheti meg azt, hogy nem ad magának elég énidőt. Szükség van rá, hogy megfelelő pihenésben legyen része, megfelelő nőnek érezze magát és hogy ne égjen ki a mindennapi rohanás és munka hatására.

Szükség van azonban bizonyos praktikákra vagy taktikákra, ha úgy tetszik ahhoz, hogy az ember kevesebb idő alatt el tudjon készülni mondjuk reggel, vagy egy-egy szabadidős program előtt, mondjuk színház vagy mozi, vacsora előtt. Nekem ebben az egyik legnagyobb segítséget a legújabb kedvencem adja, ami egy hajkefe és hajszárító egyben. A https://leakcioztuk.hu/ oldalról rendeltem, ahonnan már nem először szerzek be olyan dolgot, ami nap, mint nap segítséget nyújt számomra az otthoni rendszerezésben, tárolásban, vagy mondjuk a sminkjeim rendezésében a fürdőszobában.

Imádom, mert mindamellett, hogy nagyon sok féle terméket meg tudok rendelni, szinte minden témában találok valami olyan különlegességet, ami kifejezetten újdonságnak számít, ám ezen az oldalon nagyon könnyen rátalálok, gyorsan és egyszerűen meg tudom rendelni, ráadásul hihetetlen megbízhatók, és még soha nem fordult elő, hogy akármelyik termékben is csalódnom kellett volna. Hihetetlen tartós és jó minőségű áruik vannak. Mindenkinek csak ajánlani tudom az oldalt is és ezt a hihetetlen hajkefét is. Biztosan nem fogják megbánni.

Ha a legjobbra van szükséged

Manapság elég sokan fordulnak az online értékesítés világa felé, ami nem csak azt jelenti, hogy egy-egy hirdetést online formában is megvalósítanak, vagy mondjuk levelező listát készítenek, hírleveleket küldenek, hanem bizony egy-egy webshopot vagy weboldalt is kialakítanak, ami önmagában véve is elég nagy feladat, még akkor is, ha találunk rá egy nagyon professzionális és szakmailag, emberileg is tökéletes csapatot, hiszen ezen kívül szükségünk an még tökéletes képekre is.

A vevő ugyanis a webshopban azt a képet nézi meg, azon keresztül vizsgálja meg, hogy egyrészt a termék megfelel-e neki, megfelelő-e a színe, textúrája, csillogása és még sorolhatnám, már persze ha egyáltalán látja azt a képen. Mert ha egy minőségileg nem igazán megfelelő, nem bevilágított képről van szó, nem sokat fog látni rajta a vevő jelöltünk, és nagy valószínűséggel – természetesen ár-értéktől is függ – tovább fog haladni és keres egy olyan kínálatot a neten, ahol a képek alapján meg tud bizonyosodni arról, hogy az a termék valóban megfelel neki és meg is meri rendelni.

A termékfotózás világa egy teljesen különálló tudomány ma már a fotók világában. Nagyon fontos technikai paraméterek és tudás szükségesek a jó képekhez, amit sajnos nem mindenki képes megvalósítani, akkor sem, ha azt gondolja, hogy jók a képei. Minőségileg sokszor meg sem közelítik sajnos azt, amire egy jó shopnak szüksége lenne. Éppen ezért, ha valaki a legjobbat akarja, válassza a https://szikyfoto.hu/ szolgáltatását. Biztosan nem fog csalódni sem a képek minőségében, sem pedig a kivitelezésben, a rugalmas munkában pedig főleg. Én maximálisan meg vagyok elégedve ezzel a szolgáltatással, a webshopom szárnyal, a termékeim pedig gyorsan gazdára lelnek. Azt hiszem ennél több bizonyíték nekem nem is szükséges ahhoz, hogy hosszú távon együtt dolgozzak ezzel a kis csapattal.

A kislányom kérése

A gyerekek teljesen felfordítják az életünket amikor megérkeznek hozzánk. Természetesen konkrét gondolatokkal rendelkezünk már előre, hogy hogyan fogjuk őket nevelni, mit engedünk meg nekik, mit fogunk tiltani, és hogy ők milyen szituációban hogyan fognak viselkedni velük vagy másokkal szemben. Ezek mondanom sem kell, hogy ahogy elkezd nőni a gyerek romjaira esnek szét. Egyrészt azért, mert a gyerek személyisége nem olyan lesz, mint amit mi megálmodtunk vagy kitaláltunk, hanem amilyennel megáldotta a sors. Ennek tükrében vannak olyan dolgok amik abszolút nem fogják érdekelni, hiába dolgoztunk ki rá konkrét stratégiát, és lesznek olyanok amik mániájává válnak, hiába nem is gondoltunk rá sosem.

Az én kislányom például nagyon fél mindentől. Attól hogy összetörik a tévé vagy az autónk, hogy ő elesik és összetöri magát, hogy ha leesik a virág akkor összetörik és éppen virágzik, egészen egyszerűen mindent védene. Amióta megtudta, hogy a telefonokon van üvegfólia, megkérdezte, hogy többet is rá lehetne-e rakni, és jobban védene -e. Hihetetlen, fogalmunk sincs, honnan láthatta vagy hallgatta vagy örökölhette ezt, egészen egyszerűen csak igényli hogy minden védve legyen legalább egy tokkal.

Nemrég például ipad tok vételre volt szükség, mert bár hiába csak otthon használjuk a készüléket és nem visszük sehova, ezért nem is volt tokban sosem, most venni kellett egyet, mert meglátta hogy van olyan, és hihetetlen hogy nem gondolunk rá, hogy ha leesik a kanapéról vagy ő leejti, akkor össze fog törti az ipad. Éppen ezért már rendeltük is az ipadtokok.hu oldaláról a gyönyörűszép tokot, amit kiválasztott. Lehetséges, hogy ez is hozzájárul azért ezekhez a kérésekhez, hogy minden, amit kiválaszt hihetetlen színes, szép és egyedi, mint ez a tok is. Remélem lassan már minden tokban lesz otthon és megszűnik ez a folytonos téma. Kicsit már inkább foglalkozhatna a babáival. Jobban járna az egész család azt hiszem.

A mániám lett

Én a végletek embere vagyok, ezt már egészen gyerekkoromtól kezdve tudom, hiszen már akkor előjött ez a jelenség. Vagy nem érdekelt egy játék, vagy le sem tudtam tenni, vagy sportoltam valamit, de azt élvonal szerűen, vagy el sem mentem egy edzésre sem, és ez felnőttként sem más, bár azért nyilván igyekszem finomítani a dolgokon, amennyire csak tudok.

Én például apple termékeket használok, mert imádom egyrészt ahogy kinéznek. Nekem nagyon tetszik ez a letisztult formavilág és a színek is, amikben lehet kapni a készülékeket. Másrészt persze nagyon könnyű és egyszerű a használatuk, mert könnyen és hihetetlen gyorsan is kommunikálnak egymással az eszközök, mindenféle adatkábel vagy egyéb programok igénye nélkül. De sosem voltam híve annak, hogy hatalmas tokokban legyenek ezek az eszközök, mert egészen egyszerűen úgy láttam, hogy ezek el is veszik ezeknek az eszközöknek a szépségét, még ha védelmet is nyújtanak az egyébként nagyon sérülékeny eszközöknek. Mert azért valljuk be, egy apple termék legnagyobb ellensége, ha leesik vagy ráesik valami. Azonnal törik a kijelző és a hátlap is, ami talán az ipad készülékeknél a leg szembe tűnőbb.

Nem is volt ezért nagyon sokáig tokom. A férjem mindig kérlelt, hogy vegyek egyet, de nem tudott meggyőzni éppen ezidáig. Történt ugyanis, hogy hazajött és megmutatott egy oldalt, ahol ipad tokok sorakoztak fel előttem, mind gyönyörű színben és teljesen egyedi formában. Én ilyen gyönyörű tokokat még nem láttam sehol. Nagyon megtetszettek, úgyhogy most a másik véglet kezd kialakulni, már a harmadik tokot rendeltem meg, mert nem tudok betelni velük. A férjem nem bánja, azt mondja, inkább így legyen, mint hogy egy se védje a gépet. Szeretem hogy ennyire elfogadja amilyen vagyok és úgy szeret ahogy vagyok. Akkor is, ha az új mániám az ipad tokok világa.

A fiam kérésére

Amikor az ember gyereket nevel kifejezett tervekkel fut neki az egésznek. Határozott elképzelése van, hogy mivel, hogyan fog motiválni, hogy mit enged meg majd neki és mit nem, hogy mivel fog fegyelmezni és hogy hogyan, milyen módszerekkel mutatja meg a helyes utat. Na és persze, hogy nem kényezteti el és nem vesz meg neki azonnal mindent amit csak szeretne a gyerek, hogy értékelje a pénzt, a munkát és azt, amit vagy nehezen vagy könnyen, de elő tud teremteni neki az ember. Persze ez már az első hónapban változik, és egyáltalán nem az elképzeléseken múlik, sokkal inkább azon, hogy milyen típusú a gyerek, milyen személyisége van és hogyan lehet megfelelően hatni rá, melyek a hozzá illő módszerek. Erre mi is elég gyorsan rá kellett hogy jöjjünk, nálunk ugyanis a tiltás és a megvonás egyáltalán nem működik, annál jobban azonban a pozitív motiváció.

Eleinte aggódtunk, hogy a gyerek számító, de aztán rájöttünk, hogy kicsit úgy működik ez nála, mintha valamiféle jutalomfalat lenne. Célként tűzi ki maga elé, és neki mindig kell hogy legyen valami értelme vagy célja annak amit csinál, legyen az egy munka, tanulás vagy maga a viselkedés. Bízom benne, hogy majd ezt kinövi, de egyelőre ha ígérek neki valamit, akkor biztos hogy megcsinál mindent szépen és tisztességesen.

Van is már erre egy bejáratott kedvenc oldalunk, a grandstores, ahonnan most az akciós ajándékok csoportját választotta, és végül azon belül is egy bluetooth hangszórót, ami lassan hozzá is vándorol, mert a félévi bizonyítványa elég jóra sikeredett, ahogy előzetesen hallottam. Imádom azt, hogy ennyire megtaláltuk a hozzá illő módszert, és azt is, hogy ahhoz ennyire megtaláltuk az illő oldalt.

Ha egyedit keresel

Szerintem nincs olyan ember, aki úgy gondolná, hogy egy mac géphez nincs szükség tokra. Ez a gép nagyon szép, és presztizs értéke is van, természetesen nem szabad elvenni a szépségét, de igen sérülékeny és muszáj védeni, ha máskor nem, akkor a hordozáskor – két helyszín közti utazáskor – és tároláskor. Rendkívül gyorsan ütődik ugyanis, az élei hihetetlen gyorsan csorbulnak és karcolódik is, természetesen mint minden más számítógép. Én azonban nagyon sokáig nem találtam olyan tokot, amit nyugodt szívvel rá tudtam volna tenni a gépre anélkül, hogy úgy éreztem volna, hogy elveszem a szépségét és a kifinomultságát. Éppen ezért én nagyon ügyeltem arra, hogy például tárgyalásra tok nélkül érkezzek már, és ha csak lehetett nem használtam a többi részén sem az irodának a tokot.

Most azonban minden megváltozott, mert rátaláltam egy oldalra, ahol rengeteg féle gyönyörű tokból válogathat az ember, nem mellesleg és nem utolsó sorban nagyon jó áron. Én rendeléskor nagyon tartottam attól, hogy a termék vagy nagyon rossz anyagból lesz, vagy nagyon rossz minőség, vagy meg sem érkezik, de megmodnom őszintén, hogy ilyen szép tokot én még soha sem láttam. A https://macbooktok.hu/ oldal tehát kitesz magáért, mert szinte teljesen egyedi macbook tokokat ajánlanak megvételre, kifejezetten tartós és szép kivitelezéssel, nagyon jó anyaghasználattal.

Amióta rátaláltam erre az oldalra, már nagyon sok barátom is csak innen rendel, hiszen nem a tömegcikk kerül így hozzájuk, hanem egy tényleg nagyon átgondolt, designos tok, amit aztán bátran hordhat a gépén mindenhol, nem kell, hogy egy tárgyalás vagy partner, munkatárs elől eldugja vagy titkolja. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Az édesanyám meglepetése

Nem olyan régen arról panaszkodtam az édesanyámnak, hogy le kell cseréljem a mac gépemet, mert már munkában nem igazán tudom jól használni. Programozó vagyok egy cégnél és nagyon sokat használom a gépet. Most pedig már észrevettem, hogy lassú és nem tudja teljesen tökéletesen kiszolgálni a munkám támasztotta igényeket. És ez sajnos időben nap, mint nap nagyon megmutatkozik. Összességében biztosan komoly órákat vesztek sokszor azzal, hogy lassabb, mint amilyennek kellene lennie. Megnézettem az IT kollégával, de sajnos ő is azt javasolta, hogy cseréljem le, de mindenképp adjam oda valakinek, mert ez egy nagyon jó állapotban lévő, gyönyörűen karbantartott és teljesen karcmentes gép.

Hát igen, de kinek? Én értékesíteni magánszemélyként magánszemély számára nem szeretném, mert nagyon nincs időm arra, hogy üzenetekre válaszolgassak és magyarázzam a paramétereket, aztán pedig találkozókat szervezgessek. Éppen ezért nagyon rossz érzésem van ezzel kapcsolatban, mert nem szeretném a szekrényre feltenni a gépet, és ott porosodni hagyni, más viszont még a családban sem használ egyáltalán apple terméket rajtam kívül.

Az édesanyám azonban a kezébe vette a dolgokat, és megelpett az almabazar.hu oldal kínálatával, ami nem volt már, mint használt iphone felvásárlás. Jót nevettünk a dolgon, mert összekeverte a két eszközt, és már kezdtem megörülni, hogy megtalálta a megoldást, amikor megláttam az oldalon, hogy mac gépekre is vonatkozik az ajánlat. Elgondolkodtam immáron azon, hogy az iphonom és a mac gépem is lecserélem, mert hát ha mindkettő jó helyre kerül és új gazdája lesz, akkor nekem programozóként maximálisan megéri. Az anyukám tehát öntudatlan is egy zseni és nagyon szeretem is érte.

Megegyezés alapján

Az ember életében elég kevés olyan ember van, aki hosszú-hosszú időn keresztül végig kíséri. Átalában jönnek-mennek barátok is az életünkben, és ezt sokszor nagyon nehezen is viseljük. Én legalábbis régebben nagyon nehezen tudtam túllépni azon, ha valaki közel került hozzám, és akár még minden feszültség nélkül, bonyodalommentesen is, de kisétált egyszer csak az életemből. Nehéz érzéseket és hosszú-hosszú gondolkodós estéket eredményezett, hogy vajon mit csinálok rosszul vagy mit rontok el. Aztán persze rá kellett jönnöm, hogy nagy valószínűséggel semmit, csak az emberek élete változik, máshogy alakulnak dolgok, elköltöznek, családot alapítanak, új emberek lépnek be az életébe, új munkahelye lesz és még sorolhatnám, ezért távolabb kerülünk egymástól. Meg kellett tanulnom ezeket az embereket megtartani a szívemben, de távolabb engedni, és örülni azoknak, akik valódi, örökké tartó barátsággal adományoznak meg, nem beszélve arról, hogy megbecsülöm őket.

Nincsenek sokan, körülbelül három embert tudnék felsorolni, de ma már azt gondolom, hogy ez nem is baj, és valahol így van rendjén. Ezek az emberek nagyon különlegesek nekem, bármikor számíthatok rájuk, és nem is vágyok többre. Nem beszélve arról, hogy tényleg mindig fel tudjuk villanyozni egymás életét. Az egyik barátnőmmel például az ajándékozás jelent közös fejtörést mindig, ezért kötöttünk egy különleges egyezséget. Nem vehetünk egymásnak ajándékot, csak meghatározott érték alatt, és ha nyáron jön valami ötlet, amit karácsonyra adnánk, akkor azt karácsonyra cetlivel ellátva karácsonyi ajándéknak számít. Tudom, hogy ez furcsán hangzik, de mi imádjuk. Hatalmasakat szoktunk nevetni egy-egy ajándék közben, és tényleg nem az érték a fontos ilyenkor, hanem hogy eszünkbe jutott a másik, gondoltunk rá és így tovább. Persze egy évben így körülbelül négy-öt karácsonyi ajándékot adok is és kapok is de ez pont így jó.

Nemrég például szembe jött velem egy teljesen új magyar találmány, ami biztos vagyok benne, hogy azóta már minden nő kedvence, hiszen nem más, mint magassarkú cipő sarokvédő. Én se igazán tudtam először, mikor szembe jött velem, hogy ez mi lehet, de amikor elolvastam tudtam, hogy ebből mindkettőnknek szüksége van egyre. Nem is lőttem mellé, a barátnőm nem csak nagyot nevetett a szeptemberi karácsonyi ajándékán, de nagyon örült is, mert tényleg szuper ez a találmány, és azóta bármilyen cipőben tud vezetni.

Biztosan neked is fontos!

Az ember, ha bajban van néha csak az számít számára, hogy segítséget kap, és ez teljesen normális is, de mi lenne, ha nem várnánk meg ezt a kiszolgáltatott helyzetet, hanem előre gondolkodnánk? Persze, ha az ember tudná, hogy el fog esni, akkor biztosan leülne előtte, szokták volt mondani, de amire lehet, azért jó felkészülni, én pedig azt mondom. Éppen ezért én hoztam is egy tippet mindenki számára.

A telefonunk az egyik legfontosabb, szinte minden percben használt eszközünk mostanság, és biztos vagyok benne, hogy mindenkit szíven ütne, ha hirtelen elvesztené egy-két napra a telefonját, mert betörne a kijelzője és cserélni kéne, mint ahogyan az is, hogy hirtelen senki sem tudná, hogy hova forduljon segítségért. Én sem tudtam, amikor két hete összetörtem egy sajnálatos esés következtében a telefonom kijelzőjét, és sajnos első körben nem is egy megfelelő helyre tértem be a telefonommal, pont ezért szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét arra, hogy nagyon fontos, hogy erről előre gondolkodjunk, hogy legyen egy hely, amely megfelelő szakmailag, megbízható emberileg is, és árak tekintetében is elfogadható, mert az is nagyon fontos. Rengeteg helyen gyorsan segítenek, de hihetetlen árakat kérnek el érte.

Én megnéztem milyen xiaomi szerviz árak vannak budapesten, és hát azt kell mondjam, hogy meg kell gondolni az embernek, hogy valóban hova tér be a telefonjával. Hála a jó égnek, én megtaláltam a második helyként a xiaomiszervizshop.hu csapatát, mert az első hely annyira nem nyerte el a tetszésemet, hogy nem is hagytam ott a készüléket. Én szerencsésen jártam, mert a tökéletes csapatot találtam meg, és volt bátorságom az első helyről kitérni, mert azt éreztem nem megfelelő számomra. Legyen tehát bátorságunk dönteni, nemet mondani, nézzük meg az árakat is, és gondolkodjunk előre ha lehet.

Ha ingatlan fotózást keresel

Az ember sokszor számtalan dologra azt gondolja, hogy egyszerűen meg tudja oldani, mert rengeteg szakember található a piacon, aki segítségére lehet, de gyorsan rájön, hogy bár sok ember van a piacon a szolgáltatásra, de szakembernek nem nevezhetők és bizony segíteni tudnak, csak épp nem olyan minőségben, mint ahogyan azt mi elképzeltük, vagy szeretnénk.

Én pont így voltam legutóbb az ingatlan fotózás területével. Tanácsadó cégként dolgozunk, és számtalanszor előfordul, hogy a legnagyobb partnereink nem csak tanácsot kérnek tőlünk, hanem segítséget kérnek abban is, hogy azt a tanácsot, amit mi adtunk számukra meg tudják valósítani. Számtalanszor keresünk hozzá számukra megfelelő szolgáltatót, ami azért nem szokott probléma lenni, mert szinte minden szokványos területre rendelkezünk egy-egy tökéletesen dolgozó partnerrel, akinek bátran ajánlani tudjuk a szolgáltatását.

Most azonban pont velem fordult elő, hogy valaki egy teljesen új területre tévedt, mert tökéletes ingatlan fotókra van szüksége a projektje sikerességéhez, és ehhez kért tőlem segítséget. Azt gondoltam, hogy számtalan fotós van a piacon, aki segítséget fog tudni nyújtani, de rá kellett jönnöm, hogy sajnos jó ingatlan fotós kevés van. Hála a jó égnek én ajánlásból rátaláltam a https://szalaibalazs.hu/ oldalra, és Szalai Balázs végül tényleg tökéletes munkát végzett és a végeredmény is fantasztikus lett, de fogalmam sincs, hogy ha nem kapok segítséget mit tettem volna. Hála a jó égnek, most már erre a területre is van egy nagyon jó szakemberem, akit bárikor bátran tudok ajánlani.

Alapvetően sem könnyű ez a szakma, mert számtalan olyan helyzettel találhatja szembe magát az ember, hogy ő maga sem lát hirtelen kiutat, de az, amikor szolgáltatói ajánlást kérnek tőlünk kifejezetten nagy felelősséggel bír, mert nyilván nekünk is nagyon fontos, hogy ne essen csorba a hírnevünkön. Egy rossz ajánlás pedig felbecsülhetetlen károkat okozhat. Ezért is örülök, hogy pont Szalai Balázsra esett a választás, mert nem kellett szégyenkeznünk az által végzett munka minőségében.