Biztosan, profit, jó áron

Az emberek nagy részének összeszorul a gyomra, ha manapság arról van szó, hogy bármilyen felújítás vagy beszerelés szükséges a lakásában vagy házában, hiszen nem csak nehéz jó szakembert találni, aki megbízható és pontos munkát végez, hanem szinte már lehetetlennek tűnik sokszor. Ilyenkor aztán az ember elkezd halogatni, és tényleg csak akkor fog bele egy-egy munkálat elvégzésébe, ha már nagyon időszerű, vagy a szükség hozza, esetleg már nem bírja a nagy meleget a tetőtéri lakásban, ahogyan voltunk most ezzel mi is családilag.

Megmondom őszintén, hogy azért gondolkodtunk nagyon sokat a klímaszerelés megoldásán, mert van két gyerekünk és a nyár elején született meg a harmadik, és nem akartuk még véletlen se, hogy bármilyen problémájuk legyen attól, hogy klímát használunk a lakásban. Persze érdeklődni kezdtünk az egyik ismerőstől, aki szintén gyerekek mellett használ klíma berendezést, hogy mennyire okoz a gyerekeknél problémát, és elmondta, hogy mivel nagyon jól meg lett tervezve a rendszer, így szinte semennyire, hiszen hűvös és kellemes hőmérséklet van a lakásban, de direktben nem ér így senkit sem a beltéri egység.

Ennek hatására a legnagyobb meleg elején megkezdtem kivitelezőket keresni klímaszerelés munkálatára, de persze mindenki több hónapos határidőket mondott, amit én nem tudtam már megvárni, mivel a legkisebb gyerek egyáltalán nem bírta a meleget. Ajánlásként ekkor kaptuk meg a djgepeszet csapatának elérhetőségét, és mivel meghallgatták a problémánkat és az igényünket, hihetetlen gyorsan segítséget nyújtottak, ráadásul azt kell mondjam, nem is akármilyen szinten.

Tökéletes, gyorsan beszerelt, maximálisan megtervezett klíma rendszer lett kiépítve a lakásunkban, ráadásul hihetetlen jó áron. Maximálisan elégedett vagyok a munkájukkal, és csak ajánlani tudom őket bárki számára, aki nem bírja a nagy meleget, és gyorsan, tökéletes eredményre vágyik a klímaszerelés tekintetében. Biztos vagyok benne, hogy maradéktalanul elégedett lesz velük mindenki aki felkeresi őket.

Szólj hozzá!